FEKETELUSTA

Eltelt három hónap. Három, csodálatos ételekben és kalóriában gazdag, sporttal mérsékelten ellátott hónap. A helyzet mit sem változott - nézzünk szembe a tényekkel -, kövér vagyok. Egy farmerom van, amit fel tudok venni, és a korábban kényelmes öltönynadrágok közül is kettő bekerült a "hátha egyszer még jó lesz" feliratú vitrinbe. Egyetlen - gyöngyvászon - övem van, ami körbeéri a derekamat, és már ahhoz is be kell húznom a hasamat. Szóval nincs mese, bele kell vágni. Először is, összeszedem a bátorságomat, és ráállok a mérlegre, azt hiszem, mindent elsöprő rekordot láthatok a világ legellenszenvesebb kis kijelzőjén. Egy pillanat... 

Hát akkor belekezdek. Újra. Fogyókúráztam már, nyertem csatákat, de a háborút végül mindig a zsír nyerte. Tegnap felálltam a mérlegre, és 120 kilót mutatott. Ez picit sokkolt, szóval nekivágok. Egyszer már sikerült, akkor 112 kilóról mentem le 82-re, ami kicsit túlzás volt. Nem hiszek a csodakúrákban, a paleóban meg a többi varázslásban. Illetve elhiszem, hogy másnál működhet, de az én utam nem ez. Nem sok dolgot tanultam az életben, de azt igen, hogy az eredményhez áldozat kell, a sikerhez kín. Számomra az esélyes fogyókúra a kevés táplálékbevitel melletti fokozott mozgás. Szóval éheznem kell, és izzadnom. Kis nehezítés, hogy szert tettem két lágyéki porckorongsérvre a legutóbbi súlyledobás óta, és sokkal, de sokkal gyengébb vagyok mentálisan. Igazából nem is tudom, mi tévő legyek. Régebben - a nagy sikerek korszakában - egy jó 5-6 napos léböjtkúrával kezdtem, majd brutális fogyókúra következett, napi 5, majd 10 km futással. Ebből ma már képtelen vagyok a léböjtre, és a sérvek miatt nem futhatok - főleg, míg három számjegyet látok a mérlegen. A kemény fogyókúra elvileg oké, csakhogy az idén vagy tízszer vágtam bele, de a hűtőszekrénybe költözött gaz szirén hangjai minden alkalommal maguk alá gyűrtek. Elsőre tehát megpróbálom fokozatosan.

Ezen a héten csak reggeli - felvágott, kenyér nélkül -, light ebéd, semmi vacsora. Édesség nuku, valamit az innivalóra kéne még kitalálni. Az a baj, hogy kizárólag édes lónyálakat iszom, a víz mértéktelen fogyasztása fizikai rosszullétet eredményez. 

Közben megvolt a reggeli, egy jó cukros zacskós kakaó és 25 dkg aszpikos sertésnyelv. Nem hangzik túl zsírégetőnek. Na, de majd az ebéd... Az íróasztalomon áll előttem körülbelül két deci alma-körte-szőlő üditőital, minimum 10% gyümölcstartalommal. Ha igaz, ami az oldalára van írva, akkor a 200 ml (az két deci, nem?)  tartalmaz 66 kcal-t, 15,7 g cukrot (ne már...). Nem baj, azért ezt megiszom ma, és megpróbálkozom a roppant ellenséges tekintettel engem vizslató ásványvízzel. És itt van még a tegnap vásárolt marcipános desszert. Na, most ezzel mi legyen? Nincs szívem kidobni, de nagyon nem kéne haverkodni sem vele. Kemény nap lesz, de most tele van a hasam, még nincs probléma.

Akkor mára ennyi, szögezzük le az induló súlyt: 120 kg.

Jajj, anyám!