FEKETELUSTA

Egy blog, mostantól arról, hogy sikerül-e lefogynom vagy sem. Sem több, sem kevesebb.

Friss topikok

  • Feketelusta: @nahy: no, belevágtam újra, meglátjuk, mi lesz belőle. (2014.11.14. 11:01) 120 felett I. rész

120 felett I. rész

2014.08.05. 09:12 Feketelusta

Hát akkor belekezdek. Újra. Fogyókúráztam már, nyertem csatákat, de a háborút végül mindig a zsír nyerte. Tegnap felálltam a mérlegre, és 120 kilót mutatott. Ez picit sokkolt, szóval nekivágok. Egyszer már sikerült, akkor 112 kilóról mentem le 82-re, ami kicsit túlzás volt. Nem hiszek a csodakúrákban, a paleóban meg a többi varázslásban. Illetve elhiszem, hogy másnál működhet, de az én utam nem ez. Nem sok dolgot tanultam az életben, de azt igen, hogy az eredményhez áldozat kell, a sikerhez kín. Számomra az esélyes fogyókúra a kevés táplálékbevitel melletti fokozott mozgás. Szóval éheznem kell, és izzadnom. Kis nehezítés, hogy szert tettem két lágyéki porckorongsérvre a legutóbbi súlyledobás óta, és sokkal, de sokkal gyengébb vagyok mentálisan. Igazából nem is tudom, mi tévő legyek. Régebben - a nagy sikerek korszakában - egy jó 5-6 napos léböjtkúrával kezdtem, majd brutális fogyókúra következett, napi 5, majd 10 km futással. Ebből ma már képtelen vagyok a léböjtre, és a sérvek miatt nem futhatok - főleg, míg három számjegyet látok a mérlegen. A kemény fogyókúra elvileg oké, csakhogy az idén vagy tízszer vágtam bele, de a hűtőszekrénybe költözött gaz szirén hangjai minden alkalommal maguk alá gyűrtek. Elsőre tehát megpróbálom fokozatosan.

Ezen a héten csak reggeli - felvágott, kenyér nélkül -, light ebéd, semmi vacsora. Édesség nuku, valamit az innivalóra kéne még kitalálni. Az a baj, hogy kizárólag édes lónyálakat iszom, a víz mértéktelen fogyasztása fizikai rosszullétet eredményez. 

Közben megvolt a reggeli, egy jó cukros zacskós kakaó és 25 dkg aszpikos sertésnyelv. Nem hangzik túl zsírégetőnek. Na, de majd az ebéd... Az íróasztalomon áll előttem körülbelül két deci alma-körte-szőlő üditőital, minimum 10% gyümölcstartalommal. Ha igaz, ami az oldalára van írva, akkor a 200 ml (az két deci, nem?)  tartalmaz 66 kcal-t, 15,7 g cukrot (ne már...). Nem baj, azért ezt megiszom ma, és megpróbálkozom a roppant ellenséges tekintettel engem vizslató ásványvízzel. És itt van még a tegnap vásárolt marcipános desszert. Na, most ezzel mi legyen? Nincs szívem kidobni, de nagyon nem kéne haverkodni sem vele. Kemény nap lesz, de most tele van a hasam, még nincs probléma.

Akkor mára ennyi, szögezzük le az induló súlyt: 120 kg.

Jajj, anyám!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://feketelusta.blog.hu/api/trackback/id/tr436574591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feketelusta 2014.11.14. 10:04:58

Nahát, azt hittem, hogy ez a blog eltűnt a technika Bermuda-háromszögében. A bejegyzés után egy nappal nem találtam, cserébe valami hibaüzenetet kaptam.

Köszönöm a bíztató szavakat, igazság szerint nekem is nagy segítségemre lett volna a blog, hogy kitartsak, és ha már így alakult folytatom is. Természetesen a helyzet mit sem változott, de isteni jel, hogy pont ma akartam újrakezdeni az önsanyargatást (na jó, nem akkora jel, mert hogy az eltelt három hónapban kb. hússzor próbáltam újrakezdeni).

Feketelusta 2014.11.14. 11:01:40

@nahy: no, belevágtam újra, meglátjuk, mi lesz belőle.
süti beállítások módosítása